Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyógyító energiák

2008.04.13

Gyógyító energiák


Bár egyesek még mindig kételkednek a kézrátétellel való gyógyításban, és a természetgyógyászat valódi erejében, ma már tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy e módszer valóban hatékony segítséget jelenthet. A bioenergia olyan akár a levegő, a laikusok számára csak akkor válik érzékelhetővé, ha valamilyen problémát okoz. Sok esetben csak a kézzel fogható dolgokban vagyunk képesek hinni, pedig az energiák -bár szabad szemmel nem láthatók- egész életünket befolyásolják. A nap, a szél, sőt, még testünk is rendelkezik egyfajta energiával. Ha kényes egyensúlya valamilyen fizikai vagy lelki ok miatt felborul, az könnyen egészségügyi problémákhoz vezethet.


A bioenergia

Láthatatlan, mégis egész testünket irányítja és uralja. Az emberi aura létezésében is sokan kételkednek, csupán az ezoterika támasztja alá létezését. Pedig ez sem más, mint egyszerű fizika: az emberi test atomokból áll, s ugyanolyan rezgésekkel rendelkezik, mint bármely más élő vagy éppen élettelen test. Ennek az energiának is számtalan nevét hallhatjuk, Egely vitalitásnak nevezi, a Feng shui csí-nek, mi, laikusok pedig egyszerűen életerőnek, s egészségnek.
Kutatók bebizonyították, hogy minden test rezgő energiákból áll, de mi csupán a kézzel fogható réteget, vagyis magát a végeredményt látjuk. A láthatatlan bioenergia azonban nélkülözhetetlen a létezéshez, s bár szabad szemmel nem érzékelhető, ma már több, érzékeny műszer is szolgál annak mérésére.
Auránk is egyfajta finomenergia test, melynek segítségével ugyanúgy szerzünk információkat, mint többi érzékszervünkkel. Ahogyan kezeink segítségével megtapinthatunk egy tárgyak, úgy auránk segítségével megérezhetjük, ha egy ismerős közeledik felénk.

Gyógyítás biorezonanciával

Az energiákkal történő gyógyítást több módon is felhasználják. Egyik bevált módszere a biorezonanciás készülék használata, mely az EKG készülékhez hasonló elv alapján működik. 1977-ben Dr. Franz Morell német orvos egy feltevése jelentette az új kor kezdetét. Elve szerint az emberi testben harmonikus és diszharmonikus rezgések különíthetők el. Az immunrendszer, és a test természetes alkotóelemei harmonikus rezgést sugároznak, míg a kórokozók -például a vírusok- diszharmonikus rezgést hoznak létre.
Dr. Morell úgy vélte, ha a szervezet képes ezeket a diszharmonikus rezgéseket kiegyenlíteni (vagyis gyógyítani önmagát), akkor a kívülről besugárzott rezgéseket is befogadja. Erre a célra hozták létre a biorezonanciás készüléket, amely a káros rezgéseket elektromossággal megfordítja, így elpusztítja a kórokozókat.
Hazánkban ez a módszer még gyerekcipőben jár, de egyre többen veszik igénybe, s ismerik fel jótékony hatását. Szinte bármilyen betegség kimutatására és kezelésére alkalmas. Németországban már az egészségügy részévé vált, s használata elengedhetetlen a diagnózis felállítása során. Hazánkban leginkább allergiás betegségek vizsgálatánál használják.

Az energiák hatása

Indiában mintegy ötezer évvel ezelőtt már élt a kozmikus energiába vetett hit. Úgy vélték az egész világ egy hatalmas energiamező, melynek az ember csupán egy apró része. A kabbala asztrális fényként, a kínai filozófia pedig vitalitásként emlegeti.
Személyes energiaterünket, vagyis auránkat nap mint nap számtalan behatás éri. Amint másokkal kommunikálunk, vagy egyszerűen csak sok emberrel találkozunk, azonnal energiacsere zajlik le. Ezért is fáradunk el a nap végére olyan könnyen, ha túl sok emberrel kell találkoznunk. Ezek az energiák azonban nem csak negatívak lehetnek. Ha szeretetteljes, nyugodt környezetben tartózkodunk, az feltölt energiával, s megnyugtat.

Az egész testünket uraló és irányító bioenergia kényes egyensúlyának felborulása egészségügyi problémákhoz vezethet. A nyugodt és kiegyensúlyozott életvitel azonban segíthet az egyensúly fenntartásában.